2016. április 25., hétfő

Állatterápiás Tábor 2016

Állatbarát képességfejlesztő tábor

Az állatbarát tábor férőhelyei megteltek.
A társasjáték táborba és az élménytáborba tudunk még jelentkezést fogadni.

2016. 08. 01. - 08. 05. között Állatbarát napközis tábort tartunk 4 - 12 éves gyerekeknek.

Ezen a héten az állatok kapják a főszerepet. Elmegyünk a Budakeszi Vadasparkba, megsimogatjuk és megetetjük a Margitsziget kisállatkertjének lakóit, meglátogatjuk a Tropicariumban élőket, megnézzük a Természettudományi Múzeum kiállításait, majd a Noé Állatotthonban eltöltünk egy délelőttöt. Készülünk állatterápiás foglalkozással is.



A gyerekek játszva megtanulhatják, hogy milyen állatok élnek hazánkban és más földrészeken; mit esznek; hogyan mozognak; milyen a hangjuk; hogyan rejtőzködnek; milyen képességekkel rendelkeznek; hogyan csoportosítjuk őket.

Az ebédet és a pihenést követően, délután a gyerekek részt vehetnek még játékos képességfejlesztésen, ahol érdekes feladatok, rejtvények és mozgásos foglalkozás segítségével ügyesedhetnek. Természetesen a képességfejlesztés is „állati” témák köré épül, így még nagyobb érdeklődéssel várhatják a foglalkozásokat a fiatal állatbarátok.

Fontosnak tartjuk, hogy a nálunk tanuló, ügyesedő gyerekek a képességeik fejlesztése mellett lehetőséget kapjanak arra is, hogy megtanulják a felelős állattartás szabályait, az önzetlenséget, a segítségnyújtást. Reméljük, hogy amikor felnőnek, mind az emberek, mind pedig az állatok felé empátiával és segítő szándékkal fordulnak majd.

Teljes ellátással (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna), családias környezetben szeretettel várunk mindenkit. 

A tábor hétfőtől péntekig 7:30 – 17:00 óráig működik.

Árak:

A délelőtti programokon kívül részvétel délután 2 képességfejlesztésen (napi egy szenzomotoros integrációs tréning és egy kognitív fejlesztés): 36 900 Ft

A délelőtti programokon kívül részvétel délután 1 képességfejlesztésen (hétfő–szerda-péntek szenzomotoros integrációstréning, kedd–csüt. kognitív fejlesztés): 29 900 Ft

Részvétel a délelőtti programokon, délután pihenés: 26 900 Ft

Testvérkedvezmény (unokatestvérekre is érvényes): 10 %

SZÉP Kártyát elfogadunk.

Jelentkezés: Lückl Zsófia 70/ 554-98-76, pregradicion@gmail.com

Képek:

2015
2014
2013
2012
2011

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése