2013. május 10., péntek

Zene - Mese Napközis Tábor


Zene - Mese képességfejlesztő tábor

2013. 07. 08. - 07. 12. között Zene - Mese napközis tábort tartunk 4 - 12 éves gyerekeknek.

Minden délelőtt a zene és a mesék kapják a főszerepet (szép idő esetén kint a szabadban).

Zenei foglalkozásainkon lesz hangtál relaxáció, saját induló írása, játékok, zenekar, hangszerek bemutatója, népi játékok, körtáncok, különböző időjárási jelenségek megszólaltatása hangszerekkel, mondókák, állathangok utánzása.
A ritmusérzék, hallás és éneklési készség ugyan kevésbé fejlődik ilyen rövid idő alatt, de az intenzív és rendszeres találkozás miatt annál inkább hatunk a kreativitás, szociális képességek és készségek, érzelem és gondolkodás területeire.


„Minden napra egy mese” programunk keretein belül pedig a korosztályoknak megfelelően, 3-4 éves gyermekeknek állatmesék, nagyobb gyermekeknek tündérmesék, tanmesék kerülnek terítékre. Nagyon fontos, hogy gyermekeink mesét hallgassanak, megmozgatva ezzel fantáziájukat, képzeletüket. A foglalkozások célja emellett a felmerülő feszültségek, nehézségek oldása a meseterápia eszközével.

Az ebédet és a pihenést követően, délután a gyerekek részt vehetnek még játékos képességfejlesztésen, ahol érdekes feladatok, rejtvények és mozgásos foglalkozás segítségével ügyesedhetnek.

Teljes ellátással (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna), családias környezetben szeretettel várunk mindenkit. 

A tábor hétfőtől péntekig 7:30 – 17:00 óráig működik.

Árak:
  • Részvétel a délelőtti zene-és mesefoglalkozásokon, délután pihenés: 23 500 Ft



Testvérkedvezmény (unokatestvérekre is érvényes): 10 %

Jelentkezés: Szélig Éva 30/ 579-64-11, Lückl Zsófia 70/ 554-98-76, pregradicion@gmail.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése